A harag és a megtorlás anatómiája
Sant Rajinder Singh Ji Maharaj
Egy egyetemes probléma kezelése
Az első reakcióink
Mi következik be egy ilyen helyzetben? Mi az első válaszunk? Zaklatottá válunk, megbántódunk, bosszankodunk, méregbe gurulunk. Végiggondoljuk az eddig történteket. Nem érezzük jól magunkat, nem tudjuk elfelejteni a velünk megesett dolgokat. Azokat újra meg újra felidézzük magunkban. Vagy ismételten annak beszélünk róla, aki megbántott bennünket, vagy másoknak. Aki kevésbé képes fegyelmezni magát, lehet, hogy megüti a bántó személyt, vagy valaki máson tölti ki a haragját.
Miként növeli meg az elménk a problémát?
Mihelyt egy incidens nagyra nő, olyan gondolatok és szavak foglalnak le bennünket, hogyan orvosoljuk a helyzetet. Van, aki a békés utat választja, megbeszélve a dolgokat azzal, aki rosszat tett velük szemben. Esetenként ez nem működik, mert a másik személy nem hajlandó meghallgatni bennünket. Ekkor úgy érezzük, hogy erőteljesebb megoldást kell választanunk.
Ez elvezet a megtorláshoz, az elégtétel vételéhez. Elkezdünk azon gondolkodni, hogyan adjuk vissza a sértést, miként kerekedjünk a másik fölé. Igazságot akarunk szolgáltatni. Az elménk elutasítja a történtek elfelejtését addig, amíg vissza nem vágunk.
A reagálásunk miatt egy incidensből további különféle éles helyzetek alakulhatnak ki. Hiszen lehet, hogy a másik személy majd választ keres a megtorló lépéseinkre. Az akciók és reakciók, az oda-visszavágások egyre csak folytatódnak, és egy kis helyzetből nagy probléma lesz.
Az itt található videón szereplő előadás egy téli ünnepi programon hangzott el Chicagóban. Sant Rajinder Singh Ji a megbocsátás erejéről és arról beszél, miként segíthet rajtunk, ha a harag érzése fölé tudunk emelkedni (részlet):
Az ár megadása
Eközben mi történik? Odalesz az elménk békéje. A kezdeti esemény talán csak pár pillanatig, néhány óráig, egy napig tartott, de most már órák százait, számtalan napot töltünk el azzal, hogy felidézzük a történteket, és bosszú-terveket gyártunk.
Ezzel a végtelenül értékes életünkből vesztegetjük el az időt. Ahelyett, hogy a figyelmünket azon tartanánk, ami segít rajtunk, egy rossz film újrajátszására fecséreljük az időnket. Így nagyobb a veszteségünk, mint azé, akire a haragunk irányul.
Ha valaki megsért bennünket, választhatjuk a megbocsátást, a felejtést vagy a megtorlást is. Ez a mi döntésünk.
A bosszúállás kárt tesz bennünk
Saját magunknak okozunk sérelmet, amikor eluralkodik rajtunk a harag, a gyűlölködés, a megtorlás vágya. Ezek az érzések a testünkben is kárt okoznak.
A fizikai test bizonyos válaszreakciói ösztönösen segítik a fajfenntartást. Ha egy élőlény úgy érzi, hogy veszély fenyegeti, bizonyos hormonok szabadulnak fel a testében, kémiai reakciók következnek be, amelyek segítik a támadást vagy az elmenekülést. Ezek azért hasznosak, mert erőt adnak a testnek, gyors reagálást tesznek lehetővé, ami lehet futás is, de önvédelem is. Ám a mindennapi élet problémái nem fenyegetik az életünket, a túlélésünket, így a „harc vagy menekülés” hormonnal történő válasznak nincs igazi oka.
Read more about how meditation transforms anger into love.
Bár nincs szükség a támadásra vagy menekülésre, de ezt a reakciót a fenyegetettség érzése is kiválthatja. Sok olyan helyzetben gerjedünk haragra, válunk dühössé, amelyek nem veszélyeztetik az életünket. Elkezdenek keringeni a testünkben azok a hormonok, mint a kortizol, amelyek nagy veszély esetén futásra tesznek képessé bennünket. Mivel nincs szükség rájuk, kárt okoznak a testünkben.
Mivel az orvosok által felírt kortizonnak mellékhatásai is lehetnek, ennek használata elővigyázatosságot igényel. A test által termelt természetes kortizol stressz esetén elkezd szétáradni a testünkben, és különféle betegségeket okozhat. Ha állandóan a félelem, a harag, a feszültség állapotában maradunk, ez emésztési nehézségek, fejfájás, szívbetegségek, bőr- és légzési problémák kiváltója lehet.
A válasz a megbocsátás
Nagyon egyszerű megelőzni azt, hogy a harag és a bosszúállás vágya hormonkibocsátást okozzon: ennek módja a megbocsátás. Csak ezzel tudjuk lecsendesíteni magunkat, és elkerülni a dühös, erőszakos reagálást.
A megbocsátás képességének a kifejlesztésében segít a meditáció. Az élet problémái soha nem érnek véget. A meditációban viszont a figyelmünket a bennünk lévő békességnek adjuk, és így az élet nehézségei fölé emelkedhetünk.
A meditáció elvezethet a megbocsátáshoz
A meditációban a bennünk lévő nyugalommal kerülünk kapcsolatba, amely erőt ad a másoknak megbocsátáshoz, legyőzi a haragot, megőrzi a benső békességet. Választhatjuk a béketűrést az önuralmat is, ami hozzájárul a fizikai, a mentális egészségünk megőrzéséhez, és boldogabbá teszi az életünket.
A szerzőről Sant Rajinder Singh Ji Maharaj
Kövesd Sant Rajinder Singh Jit itt Facebook | YouTube| Instagram
Szeretnél többet tudni?
Isten szeretet-játéka
Mi az isteni szeretet játéka? Ebben megtapasztaljuk önmagunkban az Úr szeretetét, és ez kisugárzódik belőlünk a körülöttünk élőkre. Ez nem csupán Isten és a teremtményei kapcsolatára vonatkozik, hanem a teljes isteni család kölcsönös viszonyára is.
Mit tanítanak nekünk a kertek a spiritualitásról
Ahogy nem látjuk, hogy ott vannak a magok a talajban, mégis később kihajtanak, és szirmot bontanak, hasonlóképp nem azonnal látszanak meg a meditációnk eredményei. Ám a szorgalmas gyakorlás meg fogja hozni a gyümölcseit.
A béke elérése megbocsátással
Ezekben a nehéz időkben azt tapasztaljuk, hogy növekszik az emberiség béke és egység utáni éhsége. Felismerjük, hogy a túlélésünk annak felismerésén múlik, hogy mind egyetlen családhoz tartozunk.